Korábban írtunk már cikket hasonló témában, mert úgy gondoljuk, hogy a XXI században, félre, vagy egyáltalán nem tájékoztatják az embereket a részletekről. Mi ebben próbálunk most segítséget adni a sofőrszolgáltatás illetően. A mostani cikkünkhöz szorosan kapcsolódik a két régebbi bejegyzésünk.
Budapesten illetve az agglomerációban 1999 óta elérhető a szolgáltatás. Az ezredfordulóban 2 cég “uralta” Budapestet. Akkoriban nem is volt nagyobb kereslet a szolgáltatásra, az emberek 80%-a nem tudta, hogy létezik ilyen, illetve sokan (és ezt még ma is tapasztaljuk) nem tudják mi ez, illetve mi a különbség a taxi és a sofőrszolgáltatás között. Nincs ezzel semmi baj, segítünk ebben:
Taxi szolgáltatást vesz igénybe, aki autóval nem rendelkezik, de szeretne A-ból B-be eljutni a tömegközlekedést mellőzve.
Sofőrszolgáltatást vesz igénybe, aki ragaszkodik saját autója kényelméhez, de valamilyen ok miatt nem megengedett, vagy nem lehetséges számára a vezetés.
Utóbbi esetben kínálnak lehetőséget a sofőrszolgálatok szolgáltatásaikkal:
Ide kattintva, elérhető a sofőrszolgáltatás megrendelésének pontos menete.
Teltek múltak az évek, és egyre nagyobb igény mutatkozott a szolgáltatásra. Jellemezően új szolgáltatók a régiekből kiválva alakultak. Némelyik céget még ma is elérhetjük, azonban sok olyan van, aki 1-2 évig, vagy kevesebb ideig működött. Ennek számtalan oka lehet, nem is szeretnénk ezeket taglalni.
2007-2008 környékén, amikor beköszöntött a válság, érezhetően megállt a növekedés, a fogyasztás. Ezt pozitív irányba mozdította el a zéró tolerancia bevezetése, akkor egyik napról a másikra érezhető volt egy ideig óráig tartó fellendülés.
2010-re, közel 30 sofőrszolgáltató céget számolhattunk meg Budapesten. Ugyanakkor sok céget ugyanaz a tulaj üzemeltetett más elnevezéssel. Ezt azért fontos megemlíteni, mert lehet valaki csalódott A szolgáltatóban, felhívta B-t, és a korábbi sofőrt kapta. Érdemes tájékozódni, esetleg ismerősre hallgatni.
2010-2015 között ez a szám stagnált, nagyjából amennyi új cég próbált megjelenni, annyi régebbi tűnt el.
2016-tól azonban ismételten növekedési tendencia mutatkozott, annak ellenére, hogy a fogyasztás nem nőtt ebben a formában, illetve a legfontosabb tényező, a sofőrök száma sem, sőt az elmúlt két évben kijelenthetjük, hogy drasztikusan csökken.
2019-re, közel 40-50 cég létezik Budapesten. Azért használjuk a létezik szót, mert nem biztos, hogy mindegyik elérhető, illetve már nehezen visszakövetkező a tulajdonos is.
Sok sofőrszolgálat mögött semmi nincs, csak két ember, egy szám, meg egy autó… Azok a cégek, akik viszont ezt a szakmát komolyan gondolják, és évek óta működnek, bizony ilyenkor problémával állnak szemben.
Állunk rendelkezésére, hívjon bizalommal! +36308797939 vagy +36204866666